Interjú Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. elemzési területének vezetőjével

Mesélj magadról egy kicsit, munka, család, hobbi?

Van egy csodálatos feleségem, aki jogász és két gyerekem. Az egyik idén érettségizik, s most nagy izgalomban vagyunk, hogy milyen irányba megy tovább. Egyelőre úgy tűnik, hogy a lányom két terület iránt érdeklődik a vagy Londonban tanul majd politológiát, vagy pedig itthon fog biológiával foglalkozni. A fiam még középiskolás, így még van két éve eldönteni, hogy hol szeretne továbbtanulni.

Az elmúlt évek egyik hobbija az újabb és újabb felújítási munkálatok voltak az otthonomon. Mivel már 20 év körüliek a különböző rendszerek, ezért megérettek a felújításra. Ilyen volt a fűtés, a szigetelés…stb. Azon túlmenően, hogy az ilyen beruházások a komfortérzetet növelik, valószínűleg az árak nem maradnak mindig ilyen „alacsonyan”. Vagyis ezek a jövőbe mutató beruházások inkább, annak ellenére, hogy mind az áram, mind a földgáz ára rezsicsökkentett.

Szabadidőmben leginkább barátaimmal, volt évfolyamtársakkal, kollégákkal szoktam, jó borok mellett, kirándulásokon, vagy közös utazásokon eltölteni időt. Sajnos kevés ilyen alkalom adódik. Ilyenkor sok érdekes dolog derül ki. Például egy volt évfolyamtársam most egyetemi tanár az ELTE-n, aki egy lehetséges megoldást adott egy közel százéves paradoxonra, amelyet Einsten-Podolsky-Rozen azaz EPR-paradoxonként* vonult be a történelembe. Ez a kvantum összefonódás problematikája, amellyel akár „végtelen” sebességgel tudunk információt küldeni, „tökéletes titkosítással” két tetszőlegesen távoli pont között, amit a kínaiak nem oly rég, egy sikeres kísérletben bizonyítottak is.

Attól függetlenül, hogy új irányt vett az életem azzal, hogy az elemzői pályát választottam, - melyet mai napig is jó döntésnek tartok – a látókörömből nem kerültek ki azok az újdonságok, melyek folyamatosan formálják világunkat. A hosszú évek emelkedő trendjét követően az elmúlt időszakban rendkívül volatilis piaccal állunk szemben.

Te és a csapatod többek között fundamentális elemzéssel is foglalkoztok, azaz egy céggel kapcsolatos elemzői várakozás alapján határozzátok meg egy cég részvényének értékét. Hogyan tudjátok kezelni azt, amikor a piac szembemegy a fundamentumokkal?

Először is, a fundamentumok nagyon makacs dolgok. Néha olyan erős, mint amikor a golyót elejtjük és leesik. Ideig, óráig esetleg mozog visszafelé, pattanás formájában, de aztán a földön köt ki. Habár alapvetően a fundamentális oldalról próbáljuk megragadni a részvényeket, azért a technikai megközelítésnek is teret adunk. Ez abban segít, hogy jól tudjuk időzíteni a befektetéseinket, ha már tudjuk a megcélzott árfolyamszintet. A két megközelítés kombinációja általában jobb eredményre vezet, mintha csak az egyiket alkalmaznánk. Ugyanakkor a piac tartós eltérülése vagy szembemenetele a fundamentális képünkkel, egy valós probléma, amelyet kockázat kezeléssel lehet kiküszöbölni. Hiába mutatja minden számítás azt, hogy egy részvény ennyit vagy annyit ér, kereskedési szempontból sokszor érdemes elmenekülni, eladni, amelynek eldöntésében a technikai kép segít. Ez fokozottan igaz, ha tőkeáttételes pozícióval „operálunk”, persze ha hosszú távú a befektetésünk, s a csökkenés nem húsba vágó, akkor kitarthatunk a fundamentális világgépünk mellet.

Miért tartod fontosnak a diverzifikációt a vagyontervezésnél?

A portfólió építés, a diverzifikáció azért nagyon fontos, mert soha sem tudjuk a fektetésünk árfolyamát mozgató összes paramétert, s még azok előrejelzése sem feltétlenül kellően akkurátus. Sőt, az is előfordulhat, hogy egy nagyon kicsi valószínűségű esemény bekövetkezik (ahogy a befektetési szakma nevezi, fekete hattyú jelenség), ami egy adott instrumentumban levő befektetésünket le is nullázhatja. Így megfelelő instrumentumok közötti diverzifikációval, ahol a kockázati szintet a vérmérsékletünknek, céljainknak megfelelően állítunk be, általában kiegyensúlyozott hozamra tehetünk szert. Azt látni kell, hogy hosszú távon egy átlagos befektetési portfólióval az úgynevezett átlagos hozamra tehetünk szert. Például, egy magyar részvényekből álló portfólió, elméletileg a kockázati prémiumot, és a kockázatmentes hozam összegét termeli meg, amely most 8-9 százalék körül lehet. Ugyanez az amerikai vagy európai piacon kisebb várható érték. Ha hosszabb magyar állampapírokat veszek, akkor 2-3 százalékos éves hozamra számíthatok, s így tovább. A különböző részvényeket, kötvényeket, s egyéb instrumentumokat megfelelően kikeverve, a kockázatot bizonyos mértékig csökkenthetem, míg a hozamot maximalizálhatom. Ez a fizikából is jól ismert matematikai optimalizációs feladat, amelyet ma már az egyre nagyobb számítástechnikai kapacitás mellett viszonylag könnyű megoldani.  

Hallottam, hogy az utóbbi időben egyre népszerűbbek az ügyfelek körében a strukturált termékek, mivel tőkevédett konstrukciók is elérhetőek. Be tudnád mutatni a strukturált termékeket egy pár mondatban?

A strukturált termékek a piacok egyre szofisztikáltabbá válásával jelentek meg. Általában, valamilyen mögöttes termékre épülő opciós stratégia, amelynek a kifizetési függvénye viszonylag stabil. Általában az elérhető kockázatmentes hozamnál magasabb értékkel növelt tőke, ha a mögöttes termék egy bizonyos, kellően széles, előre meghatározott tartományban mozog. Nézzünk egy mostanában divatosabbá váló konstrukciót, a tőkevédett strukturált terméket. Ebben az esetben a mögöttes termék árfolyammozgásától függetlenül, mindig visszakapjuk a tőkénket, amiért cserébe lemondunk a „korlátlan” árfolyam emelkedésből adódó magasabb haszonról, vagyis ha például az árfolyam a megfigyelési időpontban (kifutáskor) a nyitáskori árfolyam fölött van, akkor zsebre vághatunk egy viszonylag jó hozamot, míg ha ez alatt teljesít, akkor a tőkénket kapjuk vissza, s a veszteség nem bennünket érint. Természetesen léteznek nagyobb kockázatú konstrukciók is, ahol magasabb hozamot lehet elérni, magasabb kockázatvállalás mellett, akár rövidebb idő alatt is. Ilyen lehet a „korlát áras” konstrukció, amelyben  a mögöttes termék árfolyamának egy bizonyos – általában nagy, 30-40 százalékos – árfolyamcsökkenésén belül maradva a tőkére és a hozamra tarthatunk igényt, ennél nagyobb elmozdulás esetén pedig a hozamot és a mögöttes terméket,  pl. a részvényt kapjuk meg. Azaz ebben az esetben a mögöttes termék jövőbeli potenciális árfolyam emelkedéséről mondunk le egy fix hozamért cserébe, hogy egy bizonyos szintig, mértékig, nem részesülünk az árfolyamveszteségből. Az ilyen konstrukciókat akkor érdemes választanunk, ha azt gondoljuk, hogy a mögöttes termék a konstrukció futamideje alatt nem fog jelentősebb emelkedést vagy csökkenést produkálni.

A taktikai eszközök portfólióban tartása és a szofisztikált vagyonkezelés közötti különbséget te hogyan fogalmaznád meg?

A taktikai eszközök inkább a klasszikus spekulációhoz vannak közelebb, amikor egy instrumentumot a (rövidtávú) nyereség reményében megveszünk vagy eladunk, s ezzel emelkedésre vagy esésére játszunk a piacon. Vagyis általában magas kockázatú ügyletekről beszélünk. A szofisztikált vagyonkezelés pedig inkább a megtakarításaink értékőrzését, növelését célozza a lehető legkisebb kockázat mellett. Persze a kettő között lehet átfedés, hiszen lehet, hogy a vagyonunk egy részével spekulálhatunk (spekulációs tőke), míg egy másik részévét inkább befektetjük, megtakarítjuk. Általában az utóbbi a nagyobb része a vagyonunknak, az előbbi pedig akkora, hogy ha netán elveszítjük, akkor sem fáj.  

Volt-e már olyan különleges kérés a bankárok vagy az ügyfelek részéről, amiről szívesen mesélnél?

Inkább egy történetet mesélnék el, amely a tőzsde demokratikus jellegét mutatja. Sok-sok évvel ezelőtt, egy nagy amerikai befektetési alap, nagyhatalmú portfólió kezelőjével - aki reggel, a kocsiban, az első találkozóra menet sokmillió dollárnyi aznapi üzletet osztott ki kollégáinak - és egy magyar bluechip cég néhány felső vezetőjével ebédeltünk együtt. Az alapkezelő félrevonult egy pillanatra, de hosszabb várakozás után sem tért vissza, így elindultam a keresésesére. Amikor megpillantottam, éppen két amerikai nyugdíjasnak tartott egy kiselőadást. Az éppen európai körúton levő pár, felismerte az alapkezelőjét, s kihasználta a helyzetet, hogy megkérdezze őt az alapok teljesítményéről, a saját befektetéseikről. Ezzel a kör bezárult, hiszen az alapkezelő a kisbefektetők pénzéért felel.